Klinikailag bizonyított
A NIDORA® 20 év tudományos kutatói munkán alapszik.
Dr. Stephen Hill egy széles körben elismert ideggyógyász, aki több mint 20 éven át kutatta a szaglás és az ízlelés, a fogyás és az ékezési szokások összefüggéseit. Több tudományos kutatást vezetett a szaglás és az ízlelés tanulmányozásával kapcsolatban. Azok az eredmények, amiket összegyűjtött hosszú orvosi kutatómunkája alatt tették lehetővé az első ilyen típusú fogyást segítő megoldás létrehozását.

Ezidáig egyetlen fogyókúrás rendszernek sem voltak ilyen jelentős eredményei.
Több mint 6 hónapon keresztül 1000 férfi és 1000 nő szórt illatos, íztelen kristályokat mindenre, amit megevett. Minden egyes ételre, minden egyes falatra, minden tál müzlire és minden jégkrémre… 2000 résztvevő közül senki sem tudta, hogy az új terméket (NIDORA®), vagy placebót használ, ezzel kapcsolatban csak a kutatóknak voltak információi. 2000-ből 100-an nem a terméket tesztelték, ők placebót kaptak, de természetesen nem tudtak erről. Ráadásként a kísérletben résztvevőknek nem kellett változtatniuk sem az étkezési, sem a mozgási szokásaikon..
A NIDORA® egy olyan méretű klinikai kísérletben bizonyította a hatékonyságát, amilyet korábban még soha nem végeztek nem receptköteles fogyást segítő termékkel kapcsolatban.
A klinikai tanulmányok két csoport, a teszt csoport és a kontroll csoport meglétét követelik meg. A teszt csoport a terméket kapja, a kontroll csoport placebót. Egyik csoportnak sincs tudomása róla, hogy mit használnak. Erre azért van szükség, hogy a kutatók meg tudják határozni, hogy a termék egészségügyi szempontokból valóban hatásos-e, vagy az csak elméleti alapokon nyugszik.
A NIDORA®-kutatás klinikalilag bizonyított hatást mutatott, mert egymástól függetlenül két tanulmány is készült. Az elsőben a két csoport nem tudta, hogy mit kap, de a kutatók be voltak avatva. A másodikban sem a klinikai kutatást végzők, sem pedig a résztvevők nem tudták, hogy melyik csoport kapott NIDORA®-t, és melyik placebót. Egy független megfigyelő volt egyedüliként beavatva. Az ilyen fajta kísérletet dupla vaktesztnek nevezik. A dupla vaktesztek csökkentik az eredmények manipulációjának lehetőségét, ezért jobb képet lehet velük festeni a termékről. Mindkét teszt pozitív eredményeket hozott a NIDORA® fogyasztó hatásával kapcsolatban.